Díjazták a minőséget
Sajtóközlemény
Budapest, 2010. május 18. – Superbrands díjat kapott a Tchibo, az őrölt-pörkölt kávépiac egyik vezető forgalmazója, a minőségi kávézás nagykövete. A Superbrands program célja, hogy felhívja a figyelmet a márka, a minőség és az elismertség egységének jelentőségére. Idén hatodik alkalommal ült össze a 16 tagú, független szakemberekből álló zsűri, akik érdemesnek találták a Tchibót arra, hogy a vállalat egy évig viselje a Superbrands 2010 díjjal járó minőségi elismerést.
A Superbrands kezdeményezés célja kettős: egyrészt az, hogy reflektorfénybe állítsa a kiemelkedő márkákat, másrészt hogy követendő példaként említse azokat a fejlődni és tanulni kívánó piaci szereplők részére.
„Nagy öröm számunkra, hogy elnyertük a Superbrands címet, hiszen ez alkalommal független, szakértői szakmai körtől kaptunk elismerést tevékenységünkre és termékeinkre, valamint arra a törekvésünkre, hogy a kávék szakértőjeként az igényes kávéfogyasztásra hívjuk fel a lakosság figyelmét” – mondta el Andrzej Jackiewicz a Tchibo Budapest Kft ügyvezető igazgatója. Úgy hisszük, hogy a díj elnyerésében komoly szerepet játszott a Tchibo 60. éves jubileumi évében meghirdetett, a kávé kategóriában egyedülálló „Együtt az óvodákért!” kezdeményezésünk” – tette hozzá az ügyvezető.
A Superbrands díj 5 földrész 86 országában jelent különleges minősítést, és egyértelműen a minőségi termékek védjegye is egyben.
HÁTTÉRINFORMÁCIÓ
A Business Superbrands 2010 díj
A Magyarországon hat éve működő Superbrands program mellett 2008-ban először indult el a nemzetközi piacon már évek óta meghatározó Business Superbrands program. A Business Superbrands az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait mutatja be, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki.
A bizottság elé kerülő lista félmillió működő vállalkozás szűrésével, továbbá a legnagyobb hazai szakmai szervezetek, illetve a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, és számos megyei iparkamara etikai és számszaki ismérvei alapján tett ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 3000 márkát/céget tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – kisebb vállalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak.
A Superbrands szervezetről, hátteréről, nemzetközi vonatkozásairól bővebben: www.superbrands.hu
Együtt az óvodákért
A Tchibo Budapest 6X600 000 forinttal támogatja a hátrányos helyzetű óvodákat
Budapest, 2009. szeptember 8. Ma Magyarországon közel fél millió óvodás gyermek él. Ahhoz, hogy ezeknek a gyermekeknek a testi-lelki és a pszichológiai érettségük megfelelő legyen az iskolába lépéskor, nagyon hosszú utat kell bejárni. Sok esetben a kicsik ekkor találkoznak először a társas együttélés szabályaival A koragyerekkori nevelésnek fontos szerepe van az iskolai kudarcok megelőzésében. Az iskolába kerülő gyerekek 15-20%-a nincs birtokában azoknak az ismereteknek és készségeknek, amik a tanuláshoz szükségesek, pedig ezek hiánya megnehezítheti az iskolai éveket. Sok helyen anyagi megfontolásokból a minőségi eszközök megvásárlására nincs lehetőség. Ennek a problémának a megoldásában segít idén a Tchibo. A kávégyártó 6X600 000 forinttal támogatja az óvodákat. Az „Együtt az óvodákért!”programmal a Tchibo, 60 éves jubileuma alkalmából, az ünneplésnek azt a különleges módját választotta, hogy megszólítja a szülőket, nagyszülőket, és minden érintett vásárlót, hogy kávévásárlásukkal óvodákat támogassanak.
Az óvodák támogatásával a Tchibo szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a rászoruló óvodák pedagógiai munkájukat színvonalasabban és jobb körülmények között végezhessék. Az óvodában a gyermek legfőbb tevékenysége a játék, melynek során sokféle képessége fejlődik. A gyermek fejlődése szempontjából elsődleges fontosságú, hogy megfelelő fejlesztő eszközök álljanak mind az óvónők, mind a gyermekek rendelkezésére.
,,Korábban is figyeltem és igyekeztem segíteni azoknak, akiknek a társadalomban a legkevesebb figyelem jut. Amióta megszületett a kisfiam, édesanyaként a segíteni akarás csak tovább erősödött bennem és még inkább úgy gondolom, hogy az óvodáskorú gyermekek ellátásának körülményein is van mit javítani. A gazdasági válság hatásaitól sajnos az önkormányzati intézmények, így az óvodák sem mentesülnek, így rajtunk a sor, hogy segítsünk, ahol tudunk. A jövőben várhatóan még több gyermek kerül ezekbe az intézményekbe, hiszen egyre kevesebb szülő engedheti meg magának, hogy otthon maradjon a gyermekével. Természetes folyamat tehát, hogy egyre több eszközre, játékra lesz szükség, amelyhez nélkülözhetetlen a társadalmi összefogás.”–nyilatkozta Csisztu Zsuzsa, program nagykövete.
A testi-lelki és szellemi érettség alapkritériuma az iskolaérettségnek. A készség- illetve képességfejlesztés szempontjából óriási súlya van azoknak a fejlesztőeszközöknek, amelyeket sok óvoda Magyarországon nélkülözni kényszerül magas ára miatt. A Tchibo ezt a problémát felismerve indította el az „Együtt az óvodákért!” kampányát. A www.egyuttazovodakert.hu oldalon az érdeklődők olvashatnak óvodaválasztásról, gyereknevelésről és megtalálják az összes óvodát, amelyre szavazhatnak a kampány során.
,,Örömmel tölt el az, hogy az idén elindult az ,,Együtt az óvodákért” társadalmi célú támogató program. A Kocka Kör Egyesület elnökeként (mely szervezet a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja) is fontosnak tartom azt, hogy a társadalom és a vállalatok a fiatalokra is figyeljenek és őket is segítsék. Úgy gondolom, hogy ennek a kezdeményezésnek egy külön kimagasló értéke - az anyagi támogatáson túlmenően- a társadalmi tudatformálás, amely reményeim szerint elég erős lesz ahhoz, hogy szemléletváltást hozzon az óvodáskorú gyermekek érdekében.” –nyilatkozta Dr. Mező Ferenc adjunktus, a Kocka Kör Egyesület elnöke.
A társadalmi szerepvállalás iránti igény és nyitottság egyre nő hazánkban, mind a cégek, mind a magánemberek körében. A Tchibo Budapest Kft. először szervez olyan promóciót, melyben a vásárlók saját közvetlen igényeiken túl tekintve aktívan tehetnek jót azáltal, hogy a jövő generációja számára plusz anyagi forrást biztosítanak – amellett, hogy kedvenc kávéjukat fogyasztják.
Megjegyzés a szerkesztőnek:
Promóció rövid leírása:
Vásároljon 1 csomag bármilyen Tchibo kávét és küldje be a vonalkódot (instant üvegek esetében a fedőfóliát) neve, címe, telefonszáma, valamint a támogatni kívánt óvoda neve és címe megadásával az „Együtt az óvodákért” 1461 Budapest, Pf. 333 címre! A megjelölt óvodák közül 5 a sorsolást követően egyenként 600 000 Ft-os támogatásban részesül, és további 600 000 Ft-tal jutalmazzuk a legtöbb szavazatot kapott óvodát is. Sőt, egy szerencsés beküldő is 600 000 Ft-ot nyer! A promóció időtartama: 2009. szeptember 1. és december 30. között. A sorsolás időpontja: 2010. január 14. Részvételi feltételek a szórólapokon és a www.egyuttazovodakert.hu weboldalon.
Ez egy olyan promóció, melyet reméljük, hogy a szülők, nagyszülők lelkesedése is fűt majd.
Tchibo. 60 éve a legtöbb, mi adható
Gratulálunk, Tchibo!
A történelmi üzleti vállalkozás neve már 60 éve fogalom
„Tchibo. 60 éve a legtöbb, mi adható.” – A Tchibo számos különleges rendezvénnyel és jubileumi akcióval köszöni meg vásárlóinak a bizalmat.
Budapest, 2009. 04. 02. – „Tchibo. 60 éve a legtöbb, mi adható.” Hatvan évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a kávéiról és üzleteiről is ismert német nagyvállalat, a Tchibo. 1949-ben, Max Herznek, a cég alapítójának sikerült meghódítania a fekete nedű rajongóinak szívét kávé-csomagküldő szolgáltatásával. A vállalkozó elsőként ismerte fel, hogy mekkora üzleti lehetőség rejlik abban, ha a kávé útját a termelőktől a fogyasztókig megszervezi. A kreatív ötletek később sem hiányoztak. A mindenkori különleges igényekhez igazodva a kávé némelykor dekoratív aromadobozban, máskor textilkendőbe csomagolva vagy háztartási célokra praktikus műanyagtárolókban érkezett.
Néhány évvel a vállalat megalapítása után a hamburgi vállalkozó újabb sikeres ötlettel rukkolt elő: márkaüzleteket nyitott, ahol a vásárlók közvetlenül a gyártótól vásárolhatták meg a frissen őrölt, kedvező árú kávét. Első üzletét 1955-ben, a Hamburg szívében található valentinskampi kávépörkölő gyárban - egyben a cég központban - nyitotta meg. A Tchibo igazi slágertermékei a „Mocca“, majd később a „Gold Mocca“ fantázianevet viselte, mely Németország legtöbbet fogyasztott, legkedveltebb kávéja lett.
Legyen szó luxusminőségű kávéról, kiegészítőről vagy más kapcsolódó termékről, a Tchibo mindig újabb és újabb ötletekkel örvendezteti meg vásárlóit. A hetvenes években a Tchibo volt az első kiskereskedelmi cég Németországban, mely változatos témák köré csoportosítva kínálta non-food termékeit.
Az elmúlt 60 év során a Tchibo nemzetközi nagyvállalattá nőtte ki magát. A Tchibo név mára már nemcsak a friss, kiváló minőségű kávét jelenti, hanem termékek széles választékát. Az évek során a Tchibo folyamatosan bővítette termékkínálatát és értékesítési csatornáit. Napjainkra a Tchibo számos országban jelen van erős márkáival, és folyamatosan terjeszkedik a közép-kelet-európai régióban.
A Tchibo Budapest Kft. 1991-ben alakult a Tchibo GmbH leányvállalataként, 1997 óta, az Eduscho megvásárlását követően a Tchibo az őrölt-pörkölt kávépiac egyik vezető pozíciójú kávés cége. A vállalat a magyarországi kávépiacon négy márkával van jelen: Tchibo, Eduscho, Davidoff és Wiener Extra.
A Tchibo 2007-től hazánkban is bevezette Európában egyedülálló és rendkívül sikeres kiskereskedelmi modelljét, melynek lényege, hogy egy üzleten belül kínál kiváló minőségű kimért szemes kávét, kávézási lehetőséget és rendszeresen megújuló témákra épülő színes termékkínálatot. Egy adott témán belül nemcsak használati cikkeket, hanem kiváló minőségi műszaki termékeket, sporteszközöket, divatárut, kiegészítőket, vagy akár ékszereket is kínál. Jelenleg három üzlete van Magyarországon: kettő Budapesten, egy pedig Pécsett.
JUBILEUMI AKCIÓK
Országos nyereményjáték
A nyereményjátékban résztvevő Tchibo kávék vonalkódját beküldők között kisorsolunk egy Volkswagen Golf 6 személyautót, illetve hatvan navigációs rendszert.
A Tchibo-üzletek jubileumi kínálata
Április 1-től kávéhoz kapcsolódó termékek, majd hat héten keresztül válogatás 2008 sikertermékeiből.
ÉRDEKES TÉNYEK
Németországban
Minden harmadik gyermek Tchibo esőkabátot hord
Minden második nő viselt már Tchibo melltartót
Minden újszülöttnek van Tchibo rugdalózója
Minden negyedik férfinak vesz Tchibo zoknit a felesége
A német vállalatoknak csak három százaléka régebbi, mint a Tchibo (azaz több mint 50 éves)
A Tchibo világ a negyedik legnagyobb kávéforgalmazója
Magyarországon
A magyarok 92 százaléka ismeri a Tchibo nevet
Közel 8000 vásárló regisztrált a Tchibo-üzletek elektronikus hírlevelére
A magyar Tchibo-üzletekben eddig 46 554 db non-food terméket vásároltak
A legsikeresebb non-food termék a raclette grill sütő volt eddig
Legyen Ön is kávészakértő!
Legyen Ön is kávészakértő!
- Tchibo: a kávékóstolás kulisszatitkai -
Nyers íz vagy fanyar? Gyümölcsös vagy enyhén fermentált? Enyhén vagy erősen robusta ízű? Az alapvető kritériumok, melyeket a kávékóstolásnál figyelembe kell venni, a testesség (teltség), savasság (zamat) és az aroma. Az olyan mellékízeket is kiértékelik, mint pl. fűíz, állott íz, vagy fás íz. Míg az aroma vitathatatlanul egyéni ízlés dolga, a frissesség fontosságához nem fér kétség. Ön is lehet kávészakértő!
Milyen a magyarok ízlése? Hogyan isszák a lengyelek a kávét? Hogyan készül a kávé Csehországban? Az olyan vállalatoknak, mint a Tchibo, amely a globális piacon kereskedik, tisztában kell lennie azzal, hogy a különböző országokban élők mit szeretnek, és ezért neves szakértőket alkalmaz.
A kávémintákat itthon a Magyarországra jellemző főzési és fogyasztási szokásoknak megfelelően készítik el, ízlelik és elemzik. Az eredményeket különböző szempontok szerint kategorizálják: úgymint testesség, savasság, ízhatás, illetve esetlegesen felbukkanó mellékízek szerint. A kimutatásokat szabályos időközönként végzik, így a versenytársak termékeit nemcsak nemzetközi szinten, de Magyarországon is nyomon tudják követni.
Akkor van a Tchibo szakértőinek a legkönnyebb dolga, ha a versenytársak szemes kávémintáit vizsgálhatják. Valóban 100% arabica kávészemeket tartalmaznak-e, ahogyan azt a csomagoláson feltüntetik, vagy „megesik”, hogy robusta kávészemek is belekerülnek? A kávészemek azonos alakúak és méretűek? A szakértő szabad szemmel képes azt is megállapítani, hogy a szemeket nedves vagy száraz eljárással dolgozták-e fel.
"Egy szakértőnek minden szaktudására szükség van, amikor az őrölt kávét ízlelgeti - szó szerint elmerül a főzetekben" - hangsúlyozza Christian Esselun,a Tchibo GmbH hamburgi kávészakértője, versenytárs kávéelemző menedzser. "Minden egyes mintát lefőz, megkóstol, és kiértékel a karlsbadi filter módszer segítségével. Először a kávészemeket megőrli egy erre alkalmas kávédarálóban. Ezután kilenc gramm őrölt kávét porcelánszűrőbe (nem papírszűrőbe) adagol, és háromszor leforrázza, hogy minél tisztább és természetesebb ízt kapjon. Az így kapott ízt kóstolókanál segítségével elemzi. Szürcsölés közben az aroma az orrba száll, a kávé pedig a szájpadlás érintésével eljut a nyelvhez, ahol az ízlelés zajlik. Nyers íz vagy fanyar? Gyümölcsös vagy enyhén fermentált? Enyhén vagy erősen robusta ízű? A szakértő kóstolgatással észreveszi ezeket a finom árnyalatbeli különbségeket, míg a laboratóriumi vizsgálatok a kávé színére, nedvességtartalmára, a szemek méretére, a hátramaradt oxigéntartalomra és egyéb lényeges tulajdonságokra világítanak rá.
A laboratóriumi vizsgálatok nem tudják megállapítani, hogy a versenytárs nedűje mely kávétermelő vidékről származik. De egy szakértő, évtizedes gyakorlattal, igen. Képes még azt is megmondani, hogy a kávészemek Brazíliából vagy Afrikából érkeztek.
Miért van szükség a versenytárs kávék elemzésére?
Christian Esselun:Azért, mert a Tchibo nem teheti meg, hogy megjelenik termékeivel egy új országban, és azt mondja, hogy "nálunk kedvelt ez vagy az a kávékeverék, és majd az ottani vásárlók is megszeretik". Amikor a kelet-európai határ először megnyílt, sok gyártó úgy gondolta, hogy majd egyszerűen a hazai termékeit fogja az új piacokon is értékesíteni. De ez nem működött, mivel ezek az országok teljesen más kávékultúrával rendelkeznek. Magyarországon például sokan „kotyogót" használtak a kávéfőzéshez, amihez megfelelő finomságúra őrölt kávé szükséges. Ha olyan terméket próbáltunk volna Magyarországon értékesíteni, amely nem alkalmazkodik ehhez a különbséghez, lásd a filteres kávét, azon túl, hogy szokatlanul hatott volna, nem találkozott volna a piaci elvárásokkal.
Mi a kávészakértő feladata a Tchibónál?
Christian Esselun:Elsősorban a különböző részlegek kávéit kóstolja; ilyenek például a gyártás alatt állók. Megízleli a pörkölő gépből kikerült, és további keverésre szánt kávét; a jellegzetes fajtákat, melyeket a Tchibo Exclusive, Tchibo Gold Selection és a Tchibo Family termékcsaládok számára készítenek. Havonta a versenytársak hazai piacra szánt termékeit is teszteli. Vannak kóstolások a műszaki osztály kérésére is, mikor a háztartási kávéfőző gépek prototípusait tesztelik, hogy megtudják például, mennyi kávét használ fel a gép egy kávé lefőzésekor.
Mi a kóstolás folyamata?
Christian Esselun: A kávémintákat egy erre alkalmas kávédarálóban durvára őrlik, majd lefőzik a karlsbadi filter módszer szerint. Ez biztosítja a tiszta és hamisítatlan kávéízt. Majd szinte az orrot a kávéba dugva a kávét hosszasan kell ízlelni a nyelven, így állapíthatja meg a minőségét.
A profi kóstolók miként osztályozzák a kávét?
Christian Esselun: Ennek a megtanulásához évek szükségesek. Az alapvető kritériumok, melyeket figyelembe kell venni, a testesség (teltség), savasság (zamat) és az aroma. Az olyan mellékízeket is kiértékelik, mint pl. fűíz, az állott íz, vagy a fás íz. Míg az aroma vitathatatlanul egyéni ízlés dolga, a frissesség fontosságához nem fér kétség (frissen pörkölt, frissen darált, frissen főzött, frissen fogyasztott). Az aromát nehéz szavakkal leírni.