Beszélgetés Janza Katával egy csésze kávé mellett

Melyik a kedvenc kávéja?
A hosszú kávé igazi tejszínhabbal. A presszókávét mindig túl erősnek találtam, és hamar vége is van. A kávézás nálam rituálé, szeretem jó sokáig kortyolgatni. Képes vagyok otthon megmelegíteni a kávét, ha olyan lassan iszom, hogy kihűl. Nincs más luxus az életemben, csak a kávé. Az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy ronda férfiakkal táncoljak vagy rossz kávét igyak... A színházban is tudják ezt, ezért mindig frissen főzve, nem műanyag pohárban, csakis üvegpohárban kapom.
A férjem nem is érti, mi ez az új kávé mánia nálam. A Tchibo üzletekbe is így jutottam el: Münchenben vendégszerepeltünk a színházzal, egy kirakatban egy hálózsákot láttam meg a gyereknek, hihetetlen jó áron. Bementem, és mindenfélét összevásároltam. Szenvedélyesen gyűjtöm itthon is a katalógusokat, és igyekszem résen lenni, mert hamar elkapkodnak mindent. Egy alkalommal például egy fajátékot szerettem volna venni a kisfiamnak, itthon már elfogyott, de az egyik bécsi üzletben még találtunk. Legutóbb már okosabb voltam, időben megvettem apukámnak azt a bőrpapucsot, amit kinéztem.

Mikor és kivel itta a legfinomabb kávéját?
Sok kávét iszom, négyet biztosan naponta, még este is, igaz, hat után már koffeinmenteset, mert különben nem tudok elaludni. Biztos, hogy kávézunk is, ha rég nem látott barátnőimmel találkozom például, persze ha van egy csöpp szabadidőm, szaladok haza rögtön a gyerekekhez. De ha beülünk valahová a barátnőimmel, garantáltan kávézunk is. Annyiszor kávézom, hogy millió élményem kötődik a kávéhoz. Egyik karácsony előtt meglátogattam a testvéremet Wiener-Neustadtban. Rettenetesen fáztunk, nagyon hideg volt, és ma is élénken emlékszem, mennyire finom volt az az igazi bécsi kávé - valódi tejszínhabbal. Felmelegedtünk, keresem, keressük azt a hangulatot azóta is. De egy éjszakába nyúló forgatás, hajnalig tartó munka után olyan hálás tudok lenni, ha ágyban kapom a kávét.
Mi jut eszébe a kávé illatáról?
A testvérem is nagyon szereti a kávét. Amikor még otthon lakott, egyetemista korában, gyakran együtt főztük a kávét egy nagyon kedves barátjával. Rengeteget nevettünk, a kávéfőzési rituálét úgy hívtuk, kaah istenének áldozunk, utánoztuk a kávéfőző hangját, amikor kaah, fortyog a gőz, és esőtánc helyett kávétáncot jártunk. A mai napig emlegetjük, amikor fő le a kávé, hogy figyeled, jön a kaah-hang....
Én annyit rohanok, hogy rossz nézni. Sokszor az ebédet dobozból kanalazom. A kávézásra viszont mindig szakítok időt. A kisfiam, Samu rendkívül aktív, semmire nincs tekintettel, ha el akar érni valamit. De ha reggel kávézom, eszébe sem jut a csészém mellől elhívni. A lányom, Janka is pontosan tudja, hogy azt a két percet, azt meg kell nekem adni. Nagy lány már, tudja, kinek mire van szüksége. Mondja is néha, hogy amíg te iszod a kávét, addig én körülnézek a játékboltban. 
Ki készíti otthon a kávét?
Én sokat éjszakázom, ezért anyukám adja Jankának és Samunak a reggeli kakaót, és legtöbbször én is tőle kapom a reggeli kávémat. A párom, ha tudja, hogy későn jöttem, sokszor megfőzi és behozza. Utána én lefőzök egy hosszabbat, gyengébbet. A színházban, a tévében a büfében iszom. Ha nincs más lehetőségem, és nagyon vacak kávé van, inkább nem iszom meg, mindenáron nem kell.
Egy időszak volt, amikor nem kávéztam: mindkét terhességem alatt rosszul voltam az erős illatoktól. Szülés után sokan annak örülnek, ha újra a hasukon tudnak aludni, én rettentő boldog voltam, hogy újra kávézhatok. Először nyilván koffeinmentes kávét ittam, később a megszokott koffeines hosszú kávét.
Mi foglalkoztatja mostanában?
Kicsit többet szeretnék otthon lenni, fontos, hogy az otthoniak egy picit többet kapjanak belőlem. Szinetár Dóri mondta anno, hogy milyen jó lesz majd, amikor együtt tologatjuk a gyerekeket. A két kicsi viszont sokkal kevesebbet találkozott, mint annak idején a két nagy. Ha volt két perc szabadidőnk, a nagyobbakra koncentráltunk, nem lett a romantikus babatologatásból semmi.
A háttérország rengeteget segít - csak így működik. Együtt lakunk anyukámékkal, a gyerekek is maximálisan élvezik a szüleim gondoskodását, támogatását. Ez rengeteg erőt ad.
A munkámban leginkább az foglalkoztat, hogy bírjam egészséggel. Erőn felül is lehet teljesíteni, de csak egészségesen.
Tavasszal nagyon szeretném végre a lemezemet elkészíteni. A rajongók már megleptek mikulásra egy Janza Kata CD-vel, összegyűjtötték a dalaimat, még borítót is terveztek hozzá. Megelőlegezték nekem a lemezt, ezt viszonoznom kell.
Januártól márciusig nagyon nehéz próbaidőszak tart: krimi musicalt állítunk színpadra. A Rebeccában Mrs. Danvers, a házvezetőnő szerepét játszom, Szintár Dóri életét fogom tönkretenni. A kísértethistóriát biztosan sokan ismerik, Hitchcock "A Manderley ház asszonya" címmel készített belőle filmet.
Nagyon várom, új kihívás, új szerep, ugyanakkor szorongok is, mert a próbafolyamat azzal jár, hogy a gyerekeim alig fognak látni. Fellépést is alig-alig vállaltam, ha marad is egy csöpp kis szabadidőm, futok haza a családomhoz.